Trash the Dress Blog

A trashthedress.hu 2010.01.05én átvette ezt a blogot a korábbi blogírótól, hogy ezentúl a www.trashthedress.hu portál blogjaként üzemeljen. Hamarosan itt is olvashatjátok a legújabb magyarországi trash the dress történésekről szóló híreket!

HTML

Elkészül-e 13 menyasszony 120 perc alatt?

2009.04.24. 20:08 | mennyegzo.hu | Szólj hozzá!

Naná, hogy nem! Mint tudjuk, a menyasszony védjegye, hogy lassan készül el. Ezzel lehet egyetérteni és vitatkozni is attól függően, ki hány perc alatt készült annak idején a Nagy Napon. Mindenesetre, nekünk nem sikerült tartani az erre szánt 120 percet. Talán mi voltunk naivak, amikor azt hittük, ez elegendő lesz. Talán csak az első találkozás izgalma és egy picit zavarba hozó mivolta, illetve az abból való felocsúdás tartott  tovább, mint gondoltuk. Nem tudom. Az azonban biztos, hogy bár a hangulat kitűnő volt, jelentős késéssel indítottuk a napot, ahogy az menyasszonyokhoz méltó.

Elnevetgéltünk a csajokkal, mígnem egyszer rápillantottam az órára, és máris 9:30-at mutatott. Tudtam, hogy a kastélyig minimum fél óra szükséges, és 10:00-kor megérkezik a pink Cadillac DTS limuzin, amit meglepetésnek szántam a lányoknak. Így nagy hirtelen nekiindultunk a fotósokkal és néhány már elkészült menyasszonnyal, és elrohantunk a Sacelláry Kastélyba, ahol már várt ránk a Limo-King pink csodája, mely két  óráig  csak a miénk volt (külön köszönet a tulajdonosnak a + egy óra grátisz rendelkezés állásért).

Rögtönzött felvezetőnk aztán a nagy sietségben elhagyta a lányok felét :), de végül azért ők is odaértek szerencsésen. A sminkesek nagy sebességgel készítették elő a lányokat a fotózásra Annánál, majd fél 12 magasságában teljes létszámban felvonult a Nagy Csapat (kivéve Mozart-ot, akiről már említettem, hogy mivel ő volt a 3 sminkes egyike, saját magára nem volt ideje, ezért ő csak később tudott menyasszonyként csatlakozni hozzánk).

Elkezdődhetett az igazi őrület! 

 

www.mennyegzo.hu

 

Címkék: cadillac esküvő vicces pink menyasszonyi vőlegény esküvői eskuvo menyasszony limuzin trashthedress trash the dress

A bejegyzés trackback címe:

https://trashthedress.blog.hu/api/trackback/id/tr31084655

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása